Üdvözöljük a Mecsek Airsoft Team honlapján!

 

Csapatunk 2007 tavaszán alakult meg, majd 2007 telétől 2008 tavaszáig tartó átalakulás következtében érte el jelenlegi állapotát.

Jelenlegi tagjaink azt tűzték ki célul, hogy az airsoft játék egy olyan szintjét érjék el, amely több élményt és nagyobb kihívást rejt magában. Ez a MilSim.

A MilSim az airsoft külön irányzata. Saját szabályzattal, és követelményrendszerrel rendelkezik. A MilSim-ben a hagyományos airsoft játékokkal ellentétben a taktika és a valósághű szimuláció kap szerepet, ugyanakkor kevesebb a harci helyzet és a hagyományos lövés. A nehézséget növelheti a kilőhető lövedékek számának limitálása.

Tagjaink ennek szellemében vállogatják össze eszközeiket, felszerelésüket, és fegyverzetüket.

Csapatunk igyekszik minden nagyobb játékra eljutni, és ott színvonalas játékkal elismerést kivívni a többi airsoft / MilSim csapattól.

2009-ben a Pécsi Tudományegyetemmel történő szoros együttműködés eredményeként az ÁOK hallgatói kritérium testnevelésként felvehetik ETR-en keresztül az airsoftot, 2010 őszétől pedig már az összegyetemi hallgatók is választhatják majd ezt a sportot.

2010 tavaszától részt veszünk a kísérleti jelleggel beindított airsoft IDPA versenyeken.

2011 őszétől kreditpontos kurzusként vehetik fel a hallgatók az Airsoft sportot, melynek keretében a sportág történetét, a hazai szabályzatait és a játékot ismertetjük meg a hallgatókkal.

2011-ben szervezőként és segítőként is részt veszünk airsoft képzések és szituációs versenyek lebonyolításában.

 

Kiváló a kapcsolatunk a magyarországi Tengerészgyalogos Baráti Körrel, akikkel számos kiváló programon vehetünk részt.

Jó kapcsolatot ápolunk még a veszprémi Blackwater Airsoft Teammel, a bajai SoftAirBaja, és Mohácsi Airsoft Club csapatokkal.

 

Kérjük nézze meg a weboldalon található híreket is, hogy mindig friss információkhoz juthasson!

Kellemes nézelődést kívánunk az oldalunkon!

 

Oldalaink böngészéséhez Internet Explorer 7.-et ajánljuk, 1280x1024 felbontásban!

Mecsek Airsoft Team© - minden jog fenntartva!

2007 - Pécs

mystat

Softair.hu a Magyar airsoft fórum

   
       
Anti Spam